Mandala-terápia

mandala terápia
Avagy: rajzoljuk le a problémánkat!

A mandala szó, az ősi indiai nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: kör, ív, körszelet, korong.

A mandalák készítése a buddhizmusból ered, ahol ez a tevékenység egyfajta imádságnak felel meg. Az ábra a szent centrummal rendelkező, szent tengely körül forgó kozmoszt jelképezi, de olykor egy-egy istenség előtt tisztelegnek vele. Vannak kétdimenziós mandalák, amelyek színes porból és magokból készülnek, és vannak háromdimenziósak, amelyek fából és kövekből. A hinduk a személyiség fejlődését, egyközpontúvá-válását is kifejezik ilyen körábrákkal.mandala terápia

C. G. Jung az emberi psziché és az univerzum egybefoglalása miatt “pszichokozmogramnak” nevezte a mandalákat, és rendkívüli jelentőséget tulajdonított nekik a terápiában. Jung óta Európában is alkalmazzák a terapeuták a mandalafestést különféle idegi-lelki zavarok kezelésére, mert a saját készítésű mandalák rengeteg dolgot elárulnak a készítőjükről, tudatos és tudatalatti szinten is. Míg a távol-keleti mandalák rajzolásának szigorú hagyományai és szabályai vannak, az európai művészetterápiás alkalmazásban a kör alak az egyetlen kritérium. Az viszont mindkét helyen érvényes, hogy az alkotás folyamata közben (megfelelő kitartás és elmélyültség mellett) egyfajta katarzis, megvilágosodás jön létre az alkotó lelkében. Alkalmas lehet a korai (preverbális) – magzat-, vagy csecsemőkori – időszakban kialakult blokkok, elfojtások felidézésére, amelyekre a verbális terápiák nem mindig képesek. Így a felszínre került és feldolgozott szorongások, traumák már nem belülről rombolják az idegrendszert és az immunrendszert. Különösen hatékony ez a rajzolás közösségben. A mandalák és egyéb rajzok elemzéséhez (színek, formák, elrendezés) szakember szükséges, de ha nem szorulunk komoly terápiára, otthon is nyugodtan kísérletezhetünk vele, ösztönösen, magyarázat nélkül.

A komplex művészetterápiás műhely, gyakran alkalmazza a mandala-terápia módszerét.

Mandala alkotásakor hagyjuk saját kreatív gondolatvilágunkat lapra kerülni. kör alakú kavicsot is megfesthetsz...Mind a formák, elrendezések és színek visszatükrözik az ember éppen aktuális lelki állapotát, szellemi üzenetét! Egyéni mandalát rajzolni, festeni egy csodás lehetőség, mert sokszor a képekben megmutatkozik a múlt történése, felismerések által megértjük, mi miért történt az életünkben, akár még évtizedekkel azelőtt is. művészetterápiaSegít megmutatkozni a feltörekvő érzelmeknek, legyen az öröm vagy éppen szomorúság, fájdalom vagy vidámság, szeretet és szerelem. gyermeki lélekSegít feldolgozni a racionális elmével nem helyettesíthető tapasztalásokat és a külvilág hatásait.
A mandalában minden színnek és formának, elhelyezkedésnek jelentősége van, ezek alapján tudunk mandalát elemezni, ez mutat rá belső világunkra. Az ember maga is egész, és középpontjából indul ki minden impulzus, és sugárzik ki környezetére. spiritualis6Amit rajzolunk, festünk és színezünk, saját megnyilvánulásaink. Ezért segít a mandalarajzolás abban, hogy felszínre hozzuk tudatalattinkban elrejtett, még feldolgozásra váró, és racionális elmével meg nem nyilvánuló problémáink gyökerét, illetve irányt mutasson elakadt élethelyzetünk, netán egészségügyi problémánk megoldási útjaira!