Kapolcs, a Művészetek Völgye és a Művészeti Élménytábor…
A Káli-medence Tájvédelmi Körzet szélén, a provence-i Balaton-felvidéki tájban, Veszprémet és Tapolcát összekötő 74-es főút mentén helyezkedik el Kapolcs. A falu, a valahai Via Magna, a római Nagy Út történelmi tanúja, melyet a kanyargó „Nagy Víz”-nek, a mai Eger-pataknak köszönhet. Már 1358-ban hat működő malmát és hat malomhelyét írták ki, mely megélhetést adott Nagyvázsonytól Szigligetig. Fénykorában tizenkét vízimalmot működtettek itt, a Taliándörögd felől érkező Denti-séd kapolcsi szakaszán. Ma hét malom van magántulajdonban, a Falumalom pedig látogatható múzeumként áll nyitva, az érdeklődők előtt.
A völgy, autentikus természeti és épített környezeti értékekben rendkívül gazdag. Jelentős kulturális és építészeti értékekkel rendelkezik. A „kapolcsi brand”, immáron a 27. Művészetek Völgye rendezvény hagyománya okán, – mely országos szinten követett példává nőtte ki magát,- idegenforgalmi jellegű érdeklődést vonzz a táji, kulturális, építészeti és művészeti értékek iránt.
A kapolcsi Művészeti Galéria és Alkotóműhely létrehozása, Püspök Anita festőművész faluba költözésével,
2010-ben vette kezdetét…
Bővebben a riportban olvashat:
Püspök Anita “életstílus” riport / A művészet teremtő erejével
Kapolcska Program
Függetlenül a „nagy fesztiváltól”, Márta István 2017-ben indította el, a gyermekeknek és családoknak szóló Tehetségkutató tábort és minifesztivált Kapolcson. A 6 napos tábor és 3 napos fesztivál programjában, az összművészeti oktatás, 8 műfaji szekcióban zajlik. 2017-ben 120 gyermek, és 25 szakpedagógus vett részt a programban. A 2018-as tervhez, a 2015 óta működő Kapolcsi Galéria és Művészetterápiás Alkotóműhely is csatlakozik, „Képzőművészeti szekció” néven.
A 2018. évben, Püspök Anita kortárs művészeti szemléletettel színesítette a Képzőművészeti tábor programját. A táborban részt vevő gyermekekkel, LAND ART alkotásokat hoztak létre Kapolcson.